Főoldal » Cikkek » Madam Puddifoot Kávézója

Cedric Diggory emlékére - 1.fejezet
Barátok vagy szerelem? (Prológus)

- Cho, tulajdonképpen miért vagy együtt még mindig Harryvel?- kérdezte Marietta, miközben néhány újabb könyvet pakolt a táskájába.
             A fekete hajú, Chonak nevezett lány vállat vont, majd így folytatta:a
- Végül is, aranyos, meg jó fej srác.
             Marietta elkerekedett szemekkel bámult legjobb barátnőjére.
- Ennyi?! És hol van az égig érő szerelem, amit állandóan kiabálsz, amikor vele vagy?
- Az nincs. Én már életem végéig Cedricet fogom szeretni. De Cedric nincs többé, és aki a legközelebb áll hozzá, az Harry Potter.
             Rosszalló fejcsóválást kapott válaszul, de ő rezzenetlenül folytatta:
- Szerinted mégis mit csináljak? Cedric nélkül nem tudok létezni, egyszerűen nem megy. Majd két éve nem láthatom, nem érinthetem, és a hiánya napról-napra jobban fojtogat. Harry mellett legalább ez a mérhetetlen fájdalom enyhül kissé.
- Akkor sem értelek. Arra nem gondolsz, mit érezhet Harry? Fülig szerelmes beléd, miközben te kihasználod. Csak azért vagy vele, mert emlékeztet Cedricre, és ő még hajlandó veled beszélgetni arról a napról.
             Cho elhúzta a száját, majd utolsó mozdulatként besöpörte táskájába a maradék bájital alapanyagot. Mélyet lélegzett a kesernyés, fojtogató szagból, ami a teremben terjengett. Elhúzott szájjal más témára terelte a szót:
- Valaki még mindig nem képes elkészíteni a futkárlobonc-oldatot. Remélem nem közülünk való, szégyen lenne  házunkra.
- Nem értelek, Cho. Megyek a klubhelyiségbe. Ha ezt a színjátékot tovább folytatod, elgondolkodom azon, hogy biztos jó helyre osztott-e be a süveg. – A mellette levő asztal felé bökött. – Amúgy annak a griffendéles lánynak nem sikerült a főzet, aki senkivel sem beszél.
             Marietta hátára kanyarította táskáját, és kisétált a teremből. Barátnője körbetekintett az immár fogyatkozó létszámú pincehelyiségben, szemével egy embert keresett.
             Harry Pottert, akivel pár hónapja osztja meg életét, és ezzel együtt összes gondját, baját. Szeptember végén döntött úgy, hogy megpróbálkozik újra egy kapcsolattal, de azóta már rádöbbent: nem szereti Harryt, csak jó vele. Ismét vállat vont gondolatban, majd megjegyezte: - Valami öröm nekem is jár az életben.
 
- Király,  az A ötösre – szólt Ron varázslósakk közben.
             Az előbb említett bábu lassan végigcsúszott a táblán a kijelölt pontig, ott felállt székéről, majd egy könnyed mozdulattal a szemben álló huszárt kettészelte székével. Ron felpillantott a művelet végén, egyenesen a közeledő Cho szemébe.
- Ott jön Potterné – mondta gúnyos hangnemmel, miközben leszedegette a bábu maradványokat.
- Csak féltékeny vagy – sziszegte Harry a fogai között. – Nem tehetek róla, hogy gyáva vagy, és nem mersz odaállni Hermione elé.
             Ron arcán önelégült mosoly terült el, majd elkerekítette szemeit, és mímelt meglepődéssel szólt:
- Tán csalnak füleim, várj egy pillanatot, előszedem a telefüleket, amiket Fredéktől kaptunk. Úgy emlékszem, egy kisujjadat sem mozdítottad, hogy megpróbálkozz Choval azok után, amit előző évben veled művelt. Hozzátenném, hogy szerintem jogosan. Ő állított oda hozzád év elején, azzal , hogy rájött, ostobán viselkedett, és mégis csak szeret. Mindenki látja rajtad kívül, hogy az egész hazugság!
             Harry arcát elöntötte a düh. Felindultságában felpattant a helyéről, lesodorva az asztalról a varázslósakk minden egyes darabját. Letekintett a földre az árván ide-oda guruló fehér királynőre, aztán már csak egy reccsenés hallatszott. Még távolodtában hallotta barátja hangját:
- Egy idióta vagy, hogy mindenkinek hátat fordítasz!
             Cho elé sietett, átkarolta barátnőjét, és kivezette a Nagyteremből. Hangtalanul rótták a folyosókat, egyikük sem akart beszélni az imént elhangzottakról. Már jócskán túl voltak az ötödik emeleten is, mikor végre a lány megtörte a csendet.
- Elutazom.
             Harry továbbra is hallgatott, de bólintott.
- Csak a karácsonyi szünet végén jövök vissza.
- Hazamész? – dobta oda Harry.
             Most Chon volt a sor, hogy bólintson.
- És gondolom engem nem hívsz meg. – folytatta a gondolatmenetet szárazon Harry.
             A lány felé fordult, megcsókolta ajkait, mosolyt erőltetett magára, majd derűsen válaszolt:
- Ne haragudj, most nem lehet, tudod ez olyan nagy családi ünnepség. Csak a legszűkebb család, és senki nem hozhatja a fiúit. De ígérem, tavaszi szünetben eljöhetsz hozzánk, bemutatlak a családomnak.
- Értem. Tudod, jó páran azt mondogatják, csak azért vagy velem, mert én állok a legközelebb Cedrichez, és én vagyok A kiválasztott.
- Jaj, drágám! Ebből egyetlen szó sem igaz! Mindennél jobban szeretlek, és ezt neked is tudnod kell, sőt, érezned! Ha minden jött-ment pletykára hallgatsz, akkor nincs értelme az egész kapcsolatunknak. Kinek hiszel tulajdonképpen? A barátnődnek, aki szeret téged, vagy a féltékeny lányoknak, akik idáig epekedtek a szerelmedért, és mivel nem kaptak meg, most mindenféle pletykát kénytelenek terjeszteni rólunk, hogy szétszedhessenek.
             Végre megnyugvást látott barátja arcán, aztán egy halovány mosoly is megjelent. Ez őt is mosolygásra késztette, végén még egy puszit is nyomott az arcára.
- Ne haragudj, most sietek, még össze kell pakolnom, holnap indulok is haza. Remélem, kellemesen töltöd a karácsonyt, majd mindennap küldök neked baglyot! – Futás közben hirtelen megtoppant, visszarohant egy búcsúcsókra, aztán meg sem állt a lépcsőkig.
             Harry megkövülten állt a kihalt folyosón, gondolatok kavarogtak az agyában, érzések, egy-egy emlékkép. Egy dolgot tudott csak biztosra: szereti Cho Chang-et. Ennél több pedig nem is kell neki.
             Alig hogy visszaért a klubhelyiségbe, máris Hermione csörtetett felé a dühtől eltorzult fejjel. Mikor hallótávolságon belülre került, a lány neki állt hangosan sipítozó hangon közölni mondanivalóját:
- Te nem vagy normális! Te… te… nem is tudom, mit mondjak! Ron tajtékozva jött fel alig fél órája, hogy ott hagytad a Nagyteremben és elvonultál Choval! Nem úgy volt, hogy szakítasz vele?
             Harryvel fordult egyet a világ. Még hogy ő szakítson élete szerelmével? Nem, ez lehetetlen. Soha nem hagyná el, hiszen mióta meglátta, azóta szerelmes belé. Itt mindenki megőrült? Miért akarja az összes barátja, hogy vége legyen a szerelmüknek? Ennyire irigyek lennének? De hát nekik is vele – Harryvel – kéne örülniük. Eltökélte magában, hogy megvédi kapcsolatát, még ha emiatt el is veszíti a barátait. Végül is kit érdekel? Ha nem fogadják el a szerelmét, akkor nem is voltak igaz barátok.
- Hermione, kérlek, figyelj ide. Én Chot szeretem, és ő is engem. Nem érdekel, mások mit sugdosnak a hátunk mögött. Én tudom, hogy ő is szeret engem, különben nem mondaná, hiszen az hazugság lenne. Azt is megígérte, hogy a tavaszi szünetben bemutat a családjának.
             Hermione arcán először a megdöbbenés látszott, aztán ezt felváltotta egy, az undorhoz hasonlítható kifejezés.
- Ne haragudj, Harry. Azt hittem barátok vagyunk. Ronnak igaza volt, amikor azt mondta, hogy kezdesz becsavarodni, nem hittem neki. Ha te ezt a maszlagot komolyan elhiszed, beszélj Mariettával. Már az egész Hollóhát ferde szemmel néz rád, és emiatt mennek is a kisebb összetűzések. Kérlek, gondolkozz el az egészen, ha lesz egy kis időd. Remélem, belátod, hogy mi csak jót akartunk neked. Egyébként a szünetben én is itt maradok. Úgy érzem, lemaradásom van néhány tantárgyból, és McGalagony háziját is be akarom fejezni.
- Neked? Lemaradásaid? Hermione, ez lehetetlen! Ha neked lemaradásaid vannak, akkor mi Ronnal nem is álmodozunk a RAVASZ-ról!
             A lány arcán halovány mosoly futott át, de szeméből nem tűnt el a jól ismert „én jobban tudom nálad” pillantás, amely mindig is jellemezte.. Elfordult, a közeli asztalhoz sétált, és néhány könyvet vett magához, mintha nagyon fontosak lennének. Mire újra Harry szemébe nézett, arcvonásait már rendezte, szeme újra csak derűt árasztott. Elindult a hálótermek felé, kezében a hirtelen összekapkodott könyvekkel, s még a lépcsőről pár mondat erejéig visszafordult:
- Harry, én bízom benned, hogy helyesen döntesz. Gondolkozz, és kérj bocsánatot Ronaldtól, mert az idegeimre megy a folyamatos nyávogásával.
             Földbe gyökerezett lábbal várta meg, ameddig barátja hálótermének ajtaja becsukódik, aztán lerogyott az egyik bársonyfotelba, és szinte azonnal elnyomta az álom.
 

Kategória: Madam Puddifoot Kávézója | Hozzáadta:: Hermy (2012-08-03)
Megtekintések száma: 238 | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]